Saját Yorkijaimról készült festményeim története
Most mondjátok meg, hány kutya mondhatja el, hogy a saját önarcképe előtt alszik?
Dia és Hurki ezt elmondhatja magáról (már ha tudnának beszélni)!
Soha azelőtt a pillanat előtt nem vágytam festményre a kutyáimról, legalább is nem gondoltam komolyan, hogy meg is csináltassam, egészen addig, amíg meg nem láttam egy Facebook csoportban az ötletet. Valami nyereményjátékot csináltak, a nyertes pedig egy kis portrét kapott a kutyusáról, amit egy nő festett neki.
Egyből megtetszett a lehetőség, mert kitették a képet és nagyon valósághűre sikerült a kutyus. Megkérdeztem vállal e nagyobb festményt és milyen áron vállalja.
Hiszitek vagy sem, ugyan 8-10 évvel ezelőtt, de 5.000 forintért festette nekem. Nem nyertem, nem voltunk barátok, nem is ismertem, kedvezményt sem kaptam. Nagyon örültem az árnak.
Egyébként ő egy tetováló művész volt és inkább csak mellékesen festett, de jól is tette, nekem nagyon tetszik a végeredmény.
Próbáltam jól látható képeket készíteni, ahhoz pedig vaku kellett, így itt-ott tükröződik a kép a keret miatt.
Úgy készítette a festő, hogy kért róluk egy képet és mondjam meg milyen színű legyen a háttér. Én meg mondtam, mit szólna, ha beállítanám őket, lefotózom őket és elküldöm? Onnantól semmi extra dolga, csak pontosan ugyanazt megfesteni, amit a képen lát.
Kimentem a nappaliba, pokrócot terítettem a kutyaágyra, mögéjük felfogattam a falra még egyet (a kis kroki, meg az elefánt stb. a pokróc mintája volt), szépen kifésültem őket, megcsináltam a hajukat, Dia kis pólót kapott, Hurki nudizott és már csak a korona hiányzott a fejükről.
A korona nem utólag lett oda festve, tényleg van a hajukba tűzhető mini koronájuk, persze hogy fel tettem rájuk. Ha már lúd, akkor legyen kövér. Majd elküldtem a képet és vártam.
1-2 hét alatt el is készült, elmentem, átvettem, óriási volt, legalább is számomra, 50×70 cm-es a nagyon boldog voltam. Egy ideig a szekrény tetején tartottam be pukifóliázva, mert féltem baja esik, de az az igazság, hogy minek legyen valami, amit csodálni kell, ha elrejtegetem?
Így hát vettem neki egy Ikeás keretet és azóta a kutyusok fekhelye környékén tartom, a keret megvédi a szennyeződésektől és nekem is nagyon tetszik, azóta is.
Ez a festmény egy eléggé érzékeny pont az életemben. Egy nagyon nagyon nehéz időszakomban kaptam, amikor minden összeomlott körülöttem, mind magánéletben, anyagiakban, állataimmal, lelkemmel és teljesen padlón voltam. Egyik barátnőmmel Karácsonyoztunk és mondta fest nekem valamit, küldjek képet Hurkiról, küldtem is, de nem gondoltam, hogy ennyit fog nekem ez jelenteni.
Aztán eljött a Karácsony, becsomagolva megkaptam és fél órán át bőgve a nappaliban térdelve ölelgettem, az én drága pici Hurkimról készült festményt. Nem is a festmény volt csak önmagában megható és a szándék, hanem annak az egész szar időszaknak a szimbóluma és lezárása is volt a számomra. Borzasztóan jól esett és egyben nagyon fájt is.
Megint elbőgtem magam, na mindegy.
Szerintem nagyon jól sikerült, jól visszaadja Hurki temperamentumát és egyszerűen imádom. Úgy emlékszem 30×20 cm-es méretű, Nógrádban tartom, egy másik házban, így most nem fogom tudni lemérni, de pici és nagyon cuki.
Ez a festményt szintén az első, nagyot készítő festőművész csinálta, nem sokkal a nagy elkészülte után, mert szerettem volna Hurkiról egy közeli, privát képet is. 30×30 cm-es kép, 2.500 forintot fizettem érte akkoriban. Szerintem cukorfalat ez az alvó Hurka., szokásosan kilógó nyelvecskével.
Mint látjátok, ezt nem kereteztettem még be, ezért eléggé poros is, becsomagolva tartom, de lehetséges, hogy most már ezt a kettő kisebbet is be fogom kereteztetni, bár sok helyem nincs hova kitenni.
De majd megoldom, mert nagyon szeretem ezeket a képeket látni és nem szeretném, ha károsodnának így pucéran.
Nektek van festményetek a kutyusotokról? Ha nincs, csináltatnátok?
