
Higiénia

Az alapvető személyi higiéniája a kutyusunknak is fontos. Ő maga ezt nyalogatassal, a szőrébe tapadt illetéktelen darabkák kirágcsálásával, esetleg a bőrét irritáló élősködők vagy szennyeződés vakarásával oldja meg. További természetes módszer a hempergés, ahol a földbe/fűbe/sárba dörgöli magát, ezzel is igyekszik frissíteni a testét, mint egy masszázs vagy épp megszabadulni az őt zavaró pl. viszkető érzéstől. Míg mi azt látjuk, milyen vidám a Yorki, amikor a hátán gurulva hempereg, ő éppen azt éli át, amit Te kapnál egy SPA-ban, frissítő masszázsként, egybekötve egy kis peeling-gel.
A sárban hempergés nem csak hűti a kutyust, de az élősködők ellen is hasznos, ezért ne féljünk hagyni a szépséges kis Yorkit sem, hogy kutya legyen. Természetesen mindezt jó időben, nyáron, napsütés mellett ajánlott támogatni, hiszen hűvös időben percek alatt áthűl és megfázik vagy tüdőgyulladást kap egy csupa vizes vagy sáros kutyus. Na, de strand időben az ő bőrének is nagyon jót tesz egy kis természetes SPA. Arra ügyeljünk, hogy miután a szabadban kijátszotta magát, akár rá is száradt a sár, a kosz, a Yorkik igénylik utána minimum a tiszta vizes napvégi fürdetést és hosszú szőr esetén a bele ragadt darabok kifésülését, eltávolítását. Ha napi szinten játszik a természetben, kerüljük a túl gyakori samponos fürdetést, bőven elég a tiszta vizes mosás a nap végén.
Ezek a természetes, ösztönös módszerek remekül beváltak a kutyáknak, főleg akik tanyán vagy kint, egyéb módon élnek természet közeli életet.
De mi a helyzet a mi pihe-puha, szépséges, bársony ágyban és selyem takaróval körülvett Yorkijainkkal?
Ők is ugyan ezeket csinálják, igen. Viszont ők olyan előnyös helyzetben vannak, hogy (remélem) tudatos gazdijaik vannak, akik pontosan előre tudták, hogy bizony ez egy kényes, igényes fajta, akinek a saját, természetes módszerein kívül sok emberi segítségre is szüksége van a megfelelő személyi higiéniához.
Nincs is szomorúbb látvány, mint amikor az ember felmegy az apróhirdetések oldalaira, ahol 50-70, sőt hovatovább 90-100 ezrekért árulják a több éves, udvar végében tartott, retkes, hosszú, rasztás szőrű, lakást sosem látott (ebből adódóan nem szobatiszta), szocializálatlan “mini Yorkikat”, akik amúgy simán vannak 5 kilósak is. Sőt, az is lehet, a szomszéd tacskó is besegített az alomba, de azért az “mini”… Na, az ilyen “gazdáknak” nem való ez a fajta (talán kutya sem), mert nincsenek tisztában a kutya alapvető higiéniai szükségleteivel sem.


Mivel a Yorki már elszakadt a természettől azzal, hogy folyton növő, selymes, minden koszt és bogáncsot felvevő szőre van, emberi segítségre szorul, a többi apróságról nem is szólva (pl. bent, a parkettán sosem fog lekopni magától a körme, rendszeresen vágni kell).
Tekintsük át, hogy miből is áll a Yorki kutyusunk higiéniai szükséglete.
Kezdjük a személyi higiéniával:
Fürdés
A természetben ezt nyalogatással, sárban hempergéssel (pusztítja a külső élősködőket) és vadvizekben úszással oldják meg a kutyák. Mi pedig ezt egy kellemes meleg fürdetéssel, illatos gyógynövényes samponnal, balzsammal és kész wellness szeánsszal pótolhatjuk.
A Yorki kutyusunkat hetente vagy ha sok időt tölt lakásban) két hetente szükséges fürdetni.
Fogak és szájhigiénia
Yorki kutyusodnak kis termete, a fajtát érintő beltenyészet és a genetikai hibák miatti gyakori fogproblémák miatt kiemelten fontos az orális higiéniája, ami figyelmet igényel.
Erről itt tudhatsz meg többet:


Bűzmirigy ürítése
Egészséges kutya esetén havonta egyszer elég a bűzmirigy ürítése, nincs is szükségük gyakori nyomásra, hiszen minél többet ürítjük ki, a váladék annál gyakrabban töltődik újra.
Ha gennyes vagy véres váladék távozik és a szaga sem a “szokásos”, akkor állatorvost kell felkeresni.
Ha pedig az oldalon található leírás alapján (ide linket) sem tudod vagy szeretnéd magad kinyomni, abban az esetben is az állatorvos vagy a kutyakozmetikus segítségét tudod igénybe venni.
Fül és szemtisztítás:
Vakarással és dörgöléssel próbálja a kutyus magának megtisztítani ezeket a területeket. Gondolom mindenkinek ismerős az a cuki kép, amikor a saját kutyusa az első mancsaival dörzsölgeti a kis szemét vagy épp, amikor a hátsó lábával megvakarja a fülét belülről, majd meg is szimatolja az eredményt a körmei végén. Habár ilyenkor halálosan aranyosak, ők épp tisztálkodnak. Azonban az ilyen feladatokban mi is segíthetünk nekik és bizonyos időközönként szükséges is.
Kutyusod fülei havi szinten ápolást igényelnek, valamint a fülekben növő szőrt is el kell távolítani, erről korábban már írtam egy mindenre kitérő, képekkel illusztrált oldalt, ezt itt tudod elolvasni:


Yorki kutyusunk szemei a hosszú szőr és a fajtát érintő barnás szemváladékozás miatt elengedhetetlen, az alábbi cikkben részletesen bemutatom a megfelelő módját:
Kozmetika
A Yorki nem vedlik, nem kell trimmelni, pedig még van nekem is olyan kutyás könyvem, ahol ezt halál komolyan megírta a szerző, el sem hittem, hogy ilyen égbe kiáltó baromságot valaki jóvá hagyott és kis is adhatta. A Yorkik szőre folyamatosan nő és nem cserélődik le olyan szinten, mint egy németjuhásznak vagy egyéb aljszőrzettel rendelkező fajtának. Ők havi szőrigazítást és 2-4 havonta nagyobb szőrnyírást igényel, amennyiben nem állítod ki és saját örömödre sem növeszted meg kutyusod szőrét.
Itt találhatsz ehhez segítséget:


Körömvágás
Kutyusunk körme nem kopik megfelelően, ha sokat van bent a házban, parkettán vagy csempén, napi szintű sétára van szüksége betonozott úton, hogy valamelyes kopjanak, de még ilyenkor is szükségük van igazításra, ehhez itt találsz segítséget:
Szukáknál tüzelés és tüzelőbugyi:
A csajos higiéniája kiemelten fontos ebben az időszakban. Van olyan kutyus, aki olyan “csendes tüzelést” folytat, hogy alig duzzad meg a péra, szinte soha nem hagy vér nyomot sem maga után, megtisztítja magának a nemiszervét és a körülötte lévő területet és bugyit sem igényel. Persze ez az esetek nagy részében nem így néz ki. Nálunk, ha tüzelés volt, minden takarón, ágyhuzaton, parkettán és ahova csak ment a Dia, ott volt a vér. Kis cseppekben, de napi többször jött és nagyon bosszantó volt, hogy ki sem tudtam mosni sehonnan. Ekkor jött a kutyabugyi ötlete, ami 10 éve még nem volt elterjedt és normális dolog, így venni sem tudtam egy átlagos webshopban vagy állatos boltban, így varrtam neki. Szépen lemértem a méreteit és meg is valósítottam, farok helyet is hagytam neki, pont úgy nézett ki, mint a mai bugyik, amiket kapni lehet. Persze ha csak magát a bugyit tesszük a kutyusra és így nem tudja megtisztítani magának a punciját, akkor hamar át fog ázni a bugyija. Így betétet is használtunk: az emberi tisztasági betét túl nagy és vastag volt, ezért egy női tisztasági betétet vágtam félbe és ez mind méretben, mind pedig kényelemben megfelelő volt a számára. Lifechanging ötlet, ugyanis véget ért a véres foltok kora, pisilés előtt csak levettem róla, majd miután végzett, visszaraktam. Ugyan embereknek napi 3-4x is ajánlják a betét cseréjét, azonban a kutyának elég mindennap egy újat tenni a bugyiba, hacsaknem előbb átázik, akkor szükséges a hamarabbi csere.


Környezeti higiénia
Aki szereti az otthonát is tisztán és frissen tartani, annak ez magától értetődő, azonban míg Te szívesen gyújtasz egy illatgyertyát, fújsz be illatosítóval vagy parfümmel, a kutyák ezeket nem szeretik. Kiváló szaglásuk végett az erős és állandó mesterséges szagok irritálják őket és fejfájást, rossz közérzetet, valamint a zárt térben, a levegőben keringő illatosítók allergiát vagy asztmát is okozhatnak. Ez nem jelenti azt, hogy nem gyújthatsz meg egy illatgyertyát néha napján, de pl. füstölőt és légfrissítőket nem ajánlatos használni a házban napi szinten. Ne felejtsük el, habár a kutyák remekül alkalmazkodtak a mi életünkhöz, attól függetlenül tekintettel kell lennünk rá, hogy eltérőek az igényeink és míg Te úgy érzed, hogy szükséged van a mézeskalács illatú párologtatóra, a kutyádnak semmilyen természet ellenes szagbuborék nem kell. Elviselik, de nem nekik való. A takarítás során használt tisztítószerek pároló szaga is ide tartozik, főleg az erős vegyszerek esetében. Ezektől ne csak használaton kívül tartsuk távol a kutyusunkat, de ha pl. hippóval, domesztosszal vagy egyéb mérgező kemikáliával mosunk fel, az alatt zárjuk el a kutyust másik szobába. Ezek a vegyszerek nem csak az emberekre nézve borzasztóan egészségtelenek, de az apró Yorkik kicsi tüdejére nézve még inkább, hiszen nekik kisebb a légcsere felülete is, viszont ugyanazt a tömör, erős vegyszer szívják be, amit mi. Ne hagyjuk, hogy kutyusunk bele sétáljon a tisztítószeres felmosásba, mindig nyissunk ablakot, ami nem csak a száradást gyorsítja, de a vegyszeres szag is eltűnik és később sem kell éreznie a kutyusnak a házban. Alapvetően is azt tanácsolnám mindenkinek takarítás közben, hogy nyissunk ablakot, mert borzasztóan egészségkárosítóak a vegyszerek és azok kibocsátott párolgása is, rád és a gyerekekre nézve is. Azonban, ha van egy kutyusod, aki elmondani sem tudja, hogy mennyire zavarja a bűz avagy fogalma sem lehet róla, mennyire rossz is ezt belélegezni, így mindenképp a hosszas szellőztetést tanácsolom, felszáradást követően is. Ha nem vagy házitündér fajta, a heti egy söprés és tisztítószeres felmosás akkor is kötelező, az alapvető higiénia kiemelten fontos, ha kutyát tartunk, hiszen ők a mancsukkal mindenféle kórokozót és piszkot behozhatnak kintről.
Kutyabarát tisztítószerek
Ha a domesztosz és hippó hallatán téged is elkapott a hányinger az előbb, akkor nem vagy egyedül, ezzel többen így vagyunk, én is. Szerencsére manapság több fajta környezet és kisállatbarát tisztítószert lehet venni, én a fekete szappant ajánlom (folyékony verzióban), kellemes, enyhe illata van és nem mérgező a párolgása, nem is erős az illata, valamint a kutyusok tappancsát sem károsítja, ha bele sétálnának. Viszont bármilyen környezet és állatbarát tisztítószer megfelel, amik most már szinte minden boltban megtalálhatók, nagy üzletláncokban pedig kedvedre válogathatsz a márkák és típusok között. Ha eddig nem próbáltál ki ilyesmit, légy nyitott és vegyél pár darabot, teszteld, mi válik be neked, mert egyszeri probléma a váltás, utána épp olyan megszokott rutinná válik a vásárlásnál egy új terméket levenni a polcról, mint korábban a megszokott kemikáliát.










Ágyak, pokrócok, játékok, ruhák, tálak rendszeres mosása
Természetes, ha a mi dolgainkat is kimossuk, megtisztítjuk a felsoroltak közül, akkor a kutyád dolgai is igénylik ugyanezt. A kutyaágyakat 1-3 hetente ajánlom mosni, használat mértékétől függően vagy ha pokróccal van lefedve a fekhely és csak azzal érintkezik a kutyus, elég 1-2 hetente kimosni a takarót és a teljes ágyikót pedig havonta. A játékok kimosását havonta ajánlom, környezetbarát tisztítószerrel mosva, pl. mosódió vagy mosótojás. Mivel ne felejtsük el, hogy ezeket a játékokat a Yorkid nyalogatni, rágni fogja és ha nem jött ki belőlük tökéletesen a mosópor az öblítőprogram során, ez kioldódva a szervezetébe kerülhet, így ha a saját dolgaidat nem is, de a kutyusét mindig egészségre ártalmatlan mosószerrel mosd. Én szöszszedő hengerrel az ágyakat, pokrócokat és a teniszlabdákat át szoktam görgetni, mivel anyagukból adódóan jó gócpontok minden hajnak, szőrnek, pornak. Az eredmény látványos és a különbség is jelentős, nemde?




A kisruháik mosása használattól függ, nálunk például egész nyáron nem kerülnek elő a ruhák és ősszel is csak a hideg idő kezdetétől, így előfordul, hogy 4-6 hónapot is érintetlenül, frissen mosva várakoznak a szekrényben. Ilyen esetben, ha nem molyosodnak, nem büdösödnek be, nem szükséges átmosni őket használat előtt, de az előbb említett esetekben igen. A gyakran használt ruhadarabokat pl. télikabát, amit télen napi szinten használunk a sétákhoz, hetente ajánlom kimosni, kivéve persze, ha hamarabb túl sáros lesz vagy átázik és szagossá válna. A ritkábban használt ruhadarabokat pl. tavasszal a pulcsikat 2-4 hetente mosom át, hiszen csak 1-2 napot hordja a kutyus egy héten, amikor éppen borús, hűvös nap van. A kutyusunk etető és itató tálja kimosása is hozzátartozik a személyes higiéniájához és megfelelő közérzetéhez. A vízes tálat mindennap ajánlott átmosni, tiszta vízes szivaccsal átdörzsölni és hetente állatbarát, egészségre ártalmatlan tisztítószerrel is elmosogatni. A száraztápos edénykéjét elég hetente egyszer kutyabarát tisztítószerrel átmosni, habár sokszor tisztának tűnik. A táp zsírossága egy idő után lerakódik az edény falain és avas szagúvál válik, illetve rátapad a kutyusod szája körülötti szőrre és nem csak szennyezi, de kellemetlen szaga is lesz, így hetente szükséges ennek az edénynek az elmosása is. Amelyik tálban pedig nedves eledelt kap, azt a tálat 1-2 naponta szükséges átmosni, hogy kedvencünk tiszta és friss edényből ehessen, az előző napi ételmaradék vagy száraz darabkák már ne legyenek az edényén.


Együtt élés cicával
Habár sok rémmese kering a macska és a kutya együtt tartásával kapcsolatban egészségügyi szempontból, azonban attól, hogy a Yorki kicsi és kényes fajtának minősül, alapvetően semmi gondot nem okoz a macskákkal való együttélés. Érdemes mindkét állatot vagy legalább a kutyát beoltatni olyan betegségek ellen, amit egy kijárós cica hazahozhat magával és kutyákra nézve is veszélyes lehet, valamint ügyelni kell még egy fontos dologra. A macskaalom szaga és sokszor a macska ürüléke is vonzó lehet kutyusunknak, mert az ösztönei azt súgják, ezt bizony meg kell kóstolni. A macskák ürülékeben azonban a kutyákra veszélyes paraziták lehetnek, valamint a macskaalom elfogyasztása is több problémát felvethet. Először is vannak olyan típusú almok, amik nem oldódnak fel a emésztés során, ezért dugót képeznek, bélelzáródást okoznak, ami halálos kimenetelű lehet, jobb esetben időben hánytatással, rosszabb esetben műtéttel orvosolható ez a probléma. Természetesen, ha nem eszi meg direkt az almot a kutyus, csak mondjuk egy cicakaki vadászata közben lenyeli az ürülékre ragadt pár szem almot, nem kell aggódni. Azonban jobb olyan almot használni, ami nagyobb mennyiségű nedvesség hatására feloldódik, így elég bő folyadékkal kezelni a kutyust, ha csak pár szemet lenyelt. 3-5 alomszemnél több elfogyasztása esetén minden esetben fordulj állatorvoshoz és konzultálj vele a további teendőkről a kutya mérete, kora, egészségi állapota és az alom típusa alapján. További tanácsom természetes anyagból készült almot használni a benti cicáknak, ami nem okoz mérgezést, ha elfogyasztják az állatok, zárt kakiló dobozt választani, így a kellemetlen (ámde kutyusod számára vonzó) szagok is bent maradnak, a cica wc-t pedig magasabb helyen kell tartani. Míg a macskád könnyedén felugrik mondjuk egy komód tetejére, hogy a dobozba bejutva elvégezze a dolgát, addig a kutyusod így nem éri el és biztonságban van mind a cica illemhelye, mind a kiskutyád.